Az elégtelen táplálás következtében az öt hónapos csecsemő súlygyarapodása megállt, illetve visszaesett, majd a kisbaba alultápláltság miatt meghalt. Az alultápláltság azért alakult ki, mert az anya a ...
Fél évvel Az ördög Pradát visel folytatásának bemutatója előtt megjelent a film első előzetese, amiben a Mirandát alakító ...
Több mint 28 millió dolláros kártérítést fizet a Boeing repülőgépgyártó vállalat a chicagói bíróság ítélete szerint annak a ...
A szerdai ülésen a kormány úgy döntött, hogy bevezeti a 14. havi nyugdíjat, jelentette be Orbán Viktor csütörtök reggeli ...
A romániai álhíripar a járvány idején kezdett igazán megerősödni, a bizalmatlanságra építő narratívák aztán a háborúval és a ...
Lázár magának is ellentmondott. Mert miközben azt mondta, hogy nem tapasztal kormányváltó hangulatot, arról is beszélt, hogy „sokan bizonytalankodnak, sokan el vannak bizonytalanítva, sokan eltévednek ...
A többszörösen büntetett férfi korábban feltételesen szabadult, márciusában egy évre eltiltották a vezetéstől. Hiába.
Több mint 200 kenyai állampolgár harcol Oroszország oldalán az ukrajnai háborúban – közölte a kenyai külügyminisztérium.
Rendeletben módosította a kormány az Óvodai nevelés országos alapprogramjáról szóló 363/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet egyik ...
Keir Starmer brit miniszterelnök szerdán arról beszélt, hogy mindig kiáll a BBC közszolgálati csatorna függetlensége mellett, ...
Átfogó törvénymódosító csomagot nyújtott be az országgyűlésnek kedden Lázár János, a tervezet a hazai közlekedési szabályozás ...
Az Ovális Irodában nyilatkozva Trump kijelentette, hogy a kormányzat mostantól „visszatér a normális működéshez”, miután „sokan nagyon megszenvedték” a 43 napos leállást. A törvény csak január 30-ig ...
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results