A Borsod Online videójában nem tüntették fel, hogy az egyik megszólaló a Fidesz jelöltjének fia, aki 2024-ben maga is fideszes színekben indult.
A miniszter az ő saját ajándékaként hivatkozott arra, hogy a miskolci tömegközlekedési eszközökön elfogadják a MÁV-Volán vármegyei bérleteit, és a miskolciak is az egész megyében ingyen utazhatnak a v ...
Siposné Bodrozsán Alexandra azután írt levelet a DK-nak és a párt elnökének, hogy pénteken a párt bejelentette Kopping Rita kizárását.
Orbán elbüszkélkedett vele, hogy többen voltak az ő miskolci gyűlésén, mint Magyar Péter csornai gyűlésén. Két dolgot elfelejtett odaírni.
A közel-keleti válság nemcsak a megújuló energiát hozhatja kedvezőbb helyzetbe, előtérbe kerülhetnek olyan megoldások is, ...
A KTK hamis, ukránpárti propagandának nevezte az amerikai lap cikkét. A külügyminiszter szerint a Tisza Párt és a megbízóik megijedtek minden idők legnagyobb Békemenetétől.
„Nagyon jó ember volt, igazi kemény dió. Nem szívesen harcoltál volna ellene, azt elmondhatom. Kemény, jó ember és nagyszerű támogató volt” – reagált a halálhírre Trump, aki a színész családja felé is ...
Az egyik szervező arról beszélt, azért vannak ott, hogy fellépjenek az ellen, hogy az országot a cseh kormány Szlovákia és ...
The article claims that a staged assassination attempt against Viktor Orbán was proposed in Russia's SVR after seeing his plummeting popularity ahead of the upcoming elections.
Húsz ország egy Iránt elítélő nyilatkozatban ígéretet tett arra, hogy támogatják a hajók biztonságos áthaladását a Hormuzi-szoroson. Hírfolyamunk a közel-keleti helyzetről.
Szombaton a CPAC magyar kiadásán Babiš végül nem, a grúz kormányfő és az argentin elnök viszont felszólal, két nappal később pedig Európa szélsőjobbos-szuverenista politikusait terelik össze az első P ...
Trump szerint Orbán fantasztikus ember és nagy megtiszteltetés számára, hogy támogathatja. Az elítélt brazil exelnök fia ...
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results