Több mint 200 kenyai állampolgár harcol Oroszország oldalán az ukrajnai háborúban – közölte a kenyai külügyminisztérium.
A romániai álhíripar a járvány idején kezdett igazán megerősödni, a bizalmatlanságra építő narratívák aztán a háborúval és a ...
Rendeletben módosította a kormány az Óvodai nevelés országos alapprogramjáról szóló 363/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet egyik ...
A szerdai ülésen a kormány úgy döntött, hogy bevezeti a 14. havi nyugdíjat, jelentette be Orbán Viktor csütörtök reggeli ...
Keir Starmer brit miniszterelnök szerdán arról beszélt, hogy mindig kiáll a BBC közszolgálati csatorna függetlensége mellett, ...
Több mint 28 millió dolláros kártérítést fizet a Boeing repülőgépgyártó vállalat a chicagói bíróság ítélete szerint annak a ...
Fél évvel Az ördög Pradát visel folytatásának bemutatója előtt megjelent a film első előzetese, amiben a Mirandát alakító ...
A többszörösen büntetett férfi korábban feltételesen szabadult, márciusában egy évre eltiltották a vezetéstől. Hiába.
Átfogó törvénymódosító csomagot nyújtott be az országgyűlésnek kedden Lázár János, a tervezet a hazai közlekedési szabályozás ...
A Nemzeti Választási Iroda október végén kezdte kiküldeni az értesítőket annak a 904 ezer magyarnak, akiknek nincs ...
Győzni kell Jerevánban csütörtök este, és azonnal meglehet a világbajnoki pótselejtezőt érő második hely a csoportban.
Ez rejtjeles, rajtam kívül senki nem érti – mondta Orbán Viktor a Blikknek arról, miért rajzolgatott furcsa krikszkrakszokat ...